Vááá, Anya összement!!!

Viki még mindig nagyon szeret álldogállni, és most már igazán jól megy neki, mindenféle mutatványokat is tud közben. Mindegyiket fél kézzel kapaszkodva csinálja. Tud a válla fölött hátrafordulva vigyorogni, plüssmackót lóbálva sikítani, komoly arccal mondani, hogy 'habavabazazzu', cumit messzire köpni, fél lábbal toppantgatni és nagy könnyeket potyogtatva bőgni is.
És az is megy neki, hogy állásból leereszkedjen négykézlábra, ha máshova akar menni, vagy ha leejtett valamit, le tud guggolni hogy felvegye, anélkül, hogy seggre huppanna közben.
A minap csak úgy kedvtelésből guggolt le, aztán felállt, aztán leguggolt megint.
Nekem egy kicsit agyamra ment, hogy gyerekem van, azt vettem észre. Viki előtt (igen, én is észrevettem, hogy úgy hangzik, mintha azt mondanám, hogy időszámításunk előtt...) kb annyira érdekeltek a gyerekek, hogy ha buszon utaztam és felszállt egy, akkor átfutott az agyamon, hogy remélem nem fog bőgni. Se híre se hamva nem volt bennem annak a késztetésnek, hogy rámosolyogjak egy gyerekre, idegen gyerekre meg pláne nem, és még csak cukinak sem találtam őket. Még a szépeket sem, nemhogy a csúnyákat.
Na persze nagyot fordult a világ, a legrondább gyerek is nagyon ééééédi szerintem, ha grimaszol, és imádom a kis fogatlan vigyorukat. Vagy amikor csak két alsó foguk van és úgy vigyorognak, hát az zabálni való. És ha most hallok a buszon gyereket bőgni, akkor félhangosan azt mondom, hogy 'óóóó, szegényke, miért sír????' És simán rámosolygok tök idegen gyerkőcökre az utcán. És ha tök idegen gyerkőcökre vigyorgok idiótán, képzelhetitek, hogy mit csinálok a sajátommal...
A múltkor az IKEAban lattam, ahogy egy apuka a bevásárlókocsi ülésében gubbasztó ronda kisfiának hülye grimaszokat vágott, meg ugrált neki és tapsikolt és odáig volt a boldogságtól, mikor  a gyerek eleresztett egy félmosolyt. Az első ami eszembe jutott, az volt, hogy: 'ekkora egy idióta udvaribolondot még életemben nem láttam!' A második meg az, hogy dehogynem, minden nap a tükörben.
Igen, bevallom töredelmesen, hogy én is szoktam a gyerekemnek iszonyatosan hülye grimaszokat vágni és tapsikolni, és ugrálni, és hasonlókat, és nem ám hetente egyszer, hanem minden nap sokszor. és még csak észre sem veszem, úgy jön mint a levegővétel.
Ezért aztán mikor Viki fél kézzel kapaszkodva lassan leguggolt, aztán felállt, aztán megint leguggolt, egy pillanatig sem gondolkoztam, mielőtt én is gyorsan leguggoltam volna. Annál jobban meglepődtem viszont, amikor ő erre leült és elkezdett hahotázni. Na nem is kellett több, azonnal felálltam, és gyorsan megint leguggoltam, és így tovább, és valahányszor leérkeztem, a Viki sikkantgatós kacagásban tört ki. Olyan édes volt, hogy el is felejtettem, hogy a tornaórán a guggolásokat mennyire utáltam régen, és hogy mindig rohadtul megfájdult tőlük a térdem. Szóval addig guggolgattam, míg meg nem unta és oda nem mászott hozzám. Ennyit életében nem kacagott egyszerre, majd elszálltam a boldogságtól.
Két napja iszonyú izomláz van a combomban.