Az etetőszék

Tudom, hogy ígértem kettő másik témát, de ezzel már küzdök egy ideje, és reménykedem, hogy a kisgyerekes barátnőim megmentenek megint, mint a pelenkázós bírkózásnál*.

Az van ugyanis, hogy szerintem kicsit elbíztam magam, hogy milyen jól megy minden, és ezért aztán felkészületlenül ért a dolog, amikor az addig tök jó móka etetés hirtelen bírkózássá alakult. Fogalmam sincs, hogy mi ütött a gyerekbe. Beültetem az etetőszékbe, becsatolom, beöltöztetem az egész-testes, esőkabát szerű előkébe (PARTEDLI! :D - hát nekem az angol neve sokkal jobban tetszik, légyszi ne haragudjatok meg rám, esküszöm nem sznobságból, de mostantól bib-nek fogom hívni.) Szóval ráadom a bibet (hát nem sokkal egyszerűbb és aranyosabb?) és leülök elé, kezemben a kis kajástálkájával meg a kiskanállal, és ő meg várakozón vigyorog rám, minden tök szuper.

Elkezdem bekanalazni a szájába a kaját, ő meg nagyon ügyesen nyitogatja a száját, néha közben mosolyog, meg mondja, hogy 'babawapapababa', minden tiszta idilli. Aztán egyszercsak, kb a kajája felének kedélyes elfogyasztása után, fogja és az esedékes falat után rögtön beküldi 3 ujját is, kikotorja a kaját a szájából, aztán markában a péppel hadonászik egy kicsit, majd megvizsgálja a kajamaszatot a kezén, nyitogatja-csukogatja az ujjacskáit és valahogy elintézi, hogy a búvárruha-bib ellenére kerüljön egy kis kajamaszat a ruhájára is azért. Ha lefogom a kezét, hiszti van. Ha vacakolok a letörléssel, azzal is csak az idő megy, mert amint a következő falatot a szájába tettem, ő bepótolja a maszatot a kezén. Ok, gondoltam, akkor rakj egy kis pürét a kezedre, majd eszel maszatos kézzel, mindegy. Na igen ám, csak egy kis idő múlva jön az, hogy ki akar mászni a székből, előre dől, nyikorog, szenved, nem lehet tovább etetni, ha mégis újabb falatot teszek a szájába, akkor KIKÖPI! Nem csak úgy elegánsan, hogy akkor a bibre vagy valami, hanem teljes nagy lendülettel, berregősen , kinyújtott nyelvcsücsökkel, és az egész persze rajtam landol! A hajamban meg a karomon, meg a ruhámon, meg mindenhol! Mondtam neki, hogy ez nagyon tiszteletlen és nem szabad, de nem igazán érdekelte, csak nyűgösködött tovább.

(Ez egy régebbi kép, de nagyon ideillik)

Na most tudom, hogy mit gondoltok, hogy biztos már jóllakott és nem kell azt a gyereket tömni, elvégre nem liba, mit erőltetem. Na én is ezt gondoltam először, de az a helyzet, hogy nem lakott jól, mikor ezt csinálja. Ha kiveszem, akkor egy darabig elvan, de nagyon hamar megint hisztizik, mert éhes. Szóval kipróbáltam, hogy kiveszem a székből és az ölembe ültetve etetem tovább. Namost az lett, hogy megette az összes kaját ami a tálkájában volt, meg még egy kicsit többet, és amikor már nem kért, akkor egyszerűen nem nyitotta ki a száját, mikor közelített a kanál, hanem elfordult. De nehogy azt higgyétek, hogy kisangyalként ücsörgött a térdemen és úgy evett, hanem ide-oda ficánkolt és felállt és forgolódott, leült, rágicsálta a kezét, összekent mindent, de mindent, amit elért, csupa maszat lett a ruhája, az én ruhám, az asztal, a szék. Szóval nem szeretném, ha minden nap háromszor ezt kéne játszani. Az a gyanúm, hogy legszívesebben ide-oda mászkálna evés közben, és játékokat tömködne a szájába két falat között, meg leköpködné berregősen a szőnyeget, stb, de remélem megértitek, ha azt mondom, hogy erről szó sem lehet. Eszemben sincs mindenről a bébiételt takarítani, már így is a füle mögül kell letörölgetnem a kaját, meg a szemöldökéről, elég nekem ez is.

Szóval nagyon várom az ötleteket, ne fogjátok vissza magatokat! :)

*Az lett a megoldás, hogy olyan dolgokat kell a kezébe adni játszani, amiket amúgy máskor nem kap meg, és ezeket is mindig cserélgetni kell, hogy ne unja meg őket. Így le van kötve a figyelme és veszteg marad a hátán egy darabig, amíg ki tudom cserélni a pelust. Persze nem mindig működik, meg így is néha nyűgös, de fényévekkel jobb a helyzet! Nagyon köszönöm a tippet S. Era barátnőmnek :)))