Lépkedős

Ne izguljatok, nem felejtettem el, hogy ez a blog Vikiről szól, szóval ha az előző két bejegyzést olvasva hiányérzetetek támadt, most jól bepótolom, ami kimaradt.
A címből sejthetitek, min ügyeskedik pici gyermekünk. Bizony, járni tanul. Felfedezte, hogy függőlegesben is lehet haladni, és persze marhára tetszik neki új tudománya. Mielőtt a fejetekhez kapnátok, hogy még csak kilenc hónapos, nem lehet, hogy máris jár, nyugodjatok meg, még nem jár. Viszont dolgozik az ügyön. Útmutatót is írt hozzá:

Úgy kell csinálni, hogy belekapaszkodunk apa vagy anya két kezébe, aztán feltartjuk a karunkat a magasba és szigorú arcot vágva, nagyon koncentrálunk a lábainkra. Az egyiket előre lendítjük, aztán mikor földet ért, ránehezedünk, és a másikat lendítjük előre és így tovább. De vigyázni kell és nagyon kapaszkodni, mert a lábujjak szeretnek a talpunk alá kanyarodni, a bokák meg kicsit remegősek, és a pelus is ide-oda billenti az egyensúlyt. Szóval jól ki kell dugni a hasunkat, az majd húz előre, és közben rajta kell tartsuk a szemünket a célon, ami egy bőrönd anya meg apa hálószobájában. Ha odaértünk, akkor meg kell állni, és a nyakunkat kitekerve föl kell nézni, hogy ellenőrizzük, hogy apa vagy anya még mindig ott van, és nem csak két, levegőben lebegő kezet szorongatunk. Ha ott van, akkor rá kell kicsit mosolyogni apára vagy anyára bátorítás képpen, hogy maradjon is mögöttünk. Ha ez kész, akkor mehetünk vissza a nappaliba, egyik lábat a másik után téve, szigorú arcot vágva, kidugott pocakkal. Aztán a nappaliban a szőnyegen kell menni pár kört, és figyelmen kívül kell hagyni, mikor anya nyafog, hogy 'Vikike cicám, leszakad a derekam!'. Ha mentünk pár kört a nappaliban, akkor oda kell menni apához vagy anyához (amelyik nem mögöttünk van) és megmutatni neki, hogy milyen tök ügyesen lépegetünk. Amikor ránkmosolygott és megpuszilta a fejünk búbját, hogy 'Jaaaaaj, de ügyi vagy, de ügyi vagy!' (mindig ezt mondják), akkor mehetünk vissza a bőröndhöz, és kezdhetjük az egészet előről. Előbb-utóbb valami rejtélyes oknál fogva meg szoktak állni, és leültetnek a földre, és nem sétálnak velünk tovább, ilyenkor teli torokból üvölteni kell, és nem szabad abbahagyni, akkor sem, ha ölbe vesznek, mert különben el fognak kanászodni és azt fogják hinni, hogy abba szabad hagyni a sétálást. Nem szabad abbahagyni a sétálást!

Mivel Viki szerint nem szabad abbahagyni a sétálást, viszont a mi derekunk kapacitása véges, beszereztünk neki egy új játékot, amit Baby Walker-nek (babsétáltató) hívnak, és tulajdonképpen az idősebb korosztály kerekes járókeretéhez tudnám hasonlítani funkcióját tekintve. Viszont a hasonlat itt véget is ér, mert még nem láttam olyan járókeretet, amin színesen villogó zongorabillentyűk vannak meg tekergetős gombok meg zörgős kis bigyók meg játéktelefon, és rengeteg féle hanghatás meg zeneszámocska, amik a gombok nyomkodásakor hangzanak el nagy villogások kíséretében. Nagyon színes, hangos kis szerkezet ez, és Vikinek nagyon tetszik, nyomkodja, csapkodja, tekergeti, mosolyog rá, húzogatja, de arra még nem jött rá, hogy sétálni is lehet vele. Na sebaj, ami késik nem múlik, gondolom, viszont sajnos azt kell mondjam, 25-30. alkalommal már nem olyan aranyos az a kis zeneszám, és mikor nyolcvanadszor mondja egy túllelkes női hang, hogy dö-dö-dö-is-for-dog, akkor inkább kikapcsolom az ördögi masinát. Jajjjj, de jó a csend.