A repülőn (második rész)

Na basszus már megint eltűntem :s
Szóval ott tartottam, hogy végre beszálltunk a gépbe. Helyjegyet kaptunk check-innél, az ablak mellé ültettek. Amint beültünk, a Viki elkezdett összevissza tekeregni, nyafogni, nyíkni. Alapjáraton sem bír egyhelyben maradni, hátha még fáradt. Szerintem az agya úgy próbálja ébren tartani, hogy mozog. Vagy mi. Na mindegy, az a lényeg, hogy kb 2 percig bírtam, aztán előkaptam a kis báránykáját (és nagyon nagyon örültem, hogy nem hányta le) meg az egyik cicimet, és elhelyeztem az ölemben. Igen, így utaztuk végig az egész utat, én a fél mellemmet kilógatva.* A képhez hozzátartozik, hogy közvetlen mellettünk nem ült senki (ennek nagyon örültem), de aztán az egész soron csak pasasok ültek végig. Pasasok ültek előttem is, mögöttem két csaj. A legközelebbi pasas marha magas volt, és nagyon durcás. Először akkor sóhajtott a szemét forgatva, mikor Vikivel beültünk mellé. Aztán mikor rájött, hogy a felette lévő olvasólámpa nem működik. Aztán mikor elővettem a mellem. Aztán mikor kb 5 perccel felszállás után elzsibbadt a lába, mert alig volt lábtér. Nagyjából 10 percenként szemét forgatva sóhajtozott egész úton. Hogy őszinte legyek, akkor már magasról szartam rá, hogy a pasi sóhajtozik, vagy hogy közszemlére van téve a mellem, mert a Viki kb 2 perc alatt elaludt! Akkor már csak az érdekelt, hogy ne ébredjen föl, amíg le nem szállhatunk végre a repülőről. Persze egész úton hülye zajok voltak: emberek beszélgettek (mindenki azonnal kussoljon - gondoltam én), utaskísérők mászkáltak és kínáltak frissítőket (hagyjatok már békén, és kuss legyen - gondoltam én), mozitermet megszégyenítő csörgés-zörgést előidéző celofánba csomagolt szendvicseket osztogattak (mindenki dögöljön éhen és dugja fel magának a hülye celofánszendvicset - gondoltam én) és a kapitány bejelentkezett néha, hogy elmesélje, hogy milyen magasan repülünk (kussolj te is és amúgyis miért olyan rohadt hangos ez a bejelentő vacak??? - gondoltam én). Vikike az úton kétszer-háromszor felébredt de szerencsére viszonylag könnyen visszaaludt. Aztán leszállásnál volt egy kis bőgés, de a mögöttünk ülő csajok addig vigyorogtak rá, míg úgy döntött inkább ismerkedik. Szerencsére az útlevélellenőrzésen nagyon gyorsan átjutottunk és a babakocsi meg a csomagunk is az elsők között érkezett meg a futószalagra, így hamar kiértünk és kocsibaültünk a Mamival, aki értünkjött. Amint beültem a kocsiba úgy éreztem mintha úgy 5 tonnával könnyebb lennék, hirtelen az összes stressz elszállt rólam, tudtam, hogy mostmár nyugi lesz. És az is volt.
Egészen kb reggelig, amikoris kezdődött az egyéb fajta stressz. Utolsó látogatásunkkor Viki 2-3 hónapos volt, nem igazán érdekelte/fogta fel, hogy új helyen van. Most viszont ahhoz már elég nagy, hogy érzékelje, idegen helyen van, körülötte rengeteg új ember (mert nyilván nem nagyon emlékezett senkire), és még így is, hogy gyakorlatilag titokban mentünk, hatalmas volt a sürgés-forgás, jövés-menés. Ahhoz viszont, hogy értelmezni tudja, mi történik, vagy el lehessen neki magyarázni ki kicsoda, még túl kicsi. Én voltam neki az egyetlen biztos pont a sok újdonság közepette, így aztán még a szokásosnál is levakarhatatlanabb kis ragacs volt szegénykém és a szó szoros értelmében nem mozdult mellőlem. Gondolhatjátok, hogy még a szokásosnál is több energiába telt, hogy nyugodt, jókedvű legyen. Aki azt hitte, hogy 'nyaraltam' vagy kipihentem kicsit magam, azt jól ki kell ábrándítanom, mert rohadtul elfáradtam a végére. Ráadásul ha a ragacskodás még nem lett volna elég, a szokatlan hely miatt éjjel még a szokásosnál is gyakrabban ébredt és kétszer is végül vele kellett aludnom (értsd mozdulatlanul alatta, gyakran az arcomon hasalt...), úgyhogy még a szokásosnál is kialvatlanabb voltam. Aztán meg eléggé izgultam a hazaút miatt is, főleg mert délutáni járat volt, vagyis éjszakai beájulós alvásra nem volt esélyem, a délutáni szunyából meg sokkal könnyebb kizökkenteni.
Ettől eltekintve nagyon jó volt mindenkivel találkozni akivel tudtam, és eldicsekedni a kis ügyeske tündérbogárka kis ragaccsal. Az adóhivatalt és társait nem élveztem annyira, de legalább sikerült nagyjából mindent elintézni.
Akit érdekel mi volt a visszaúton az megtudhatja a következő bejegyzésből, aki már unja, hogy itt sajnáltatom magam, az nehogy elolvassa, mert nagyon durva volt.

*Igen, van olyan kendőm, ami arra lett kitalálva, hogy hasonló helyzetekben mellet-gyereket letakarva diszkréten tudjon az ember lánya szoptatni, de ROHADT meleg volt a repülőn és gyanítom hogy egy 2 és fél órás repülőút alatt a levegő sem elég az alatta szunnyadni próbáló baba számára, szóval nem vettem fel.