Ok, kicsit túloztam, még nem beszél, csak szavakat mond meg gagyarászik (de azt folyékonyan), viszont el vagyunk tőle teljesen ájulva, olyan cuki.
Az első szava az volt, hogy bye-bye, a kis zenélős játékától tanulta, ami elköszön mielőtt kikapcsol. Azóta hozzáadott integetést is, nagyon vicces, a spanyol szupermarketben ez volt az egyik fő csábítós trükkje. Mikor kimentünk az ajtón visszafordult, rámosolygott az eladókra, integetett és mondta, hogy bye bye. Az eladó csajok elolvadtak tőle.
Aztán tudja még, hogy jaaaaaaaj! (olyan hangsúllyal kell mondani, mint mikor valami nagyon cukit látsz), meg azt hogy jajjjajjjajjjajjjajj (sopánkodósan) meg azt, hogy jajjj! (meglepődötten).
Van egy kis kavarodás a fejében azzal kapcsolatban, hogy most akkor mi a különbség a kokka (kocka), kaka, kaki, kuka, koko (kopkop, amihez kopogtat is egy kézreeső függőleges felületen), es a kuku (kukucs) között.
Persze remekül megy neki a ne-ne, a na-na, meg a nem!, mert ezeket nagyon gyakran hallja (említettem már, hogy Victoria hurrikánnak becézzük?) és tökéletesen jól ki tudja mondani azt is, hogy cici. Naná.
Az Olimpia alatt beugrott hozzám Erika, és meghintáztatta a Vikit a lábán. Ez lett a vesztem, azóta hintáztatni kell minden nap, mert követeli. Megáll előttem, megfogja a térdemet, vigyorogva rámnéz, és közli, hogy hííííí-ta! hííííí-ta! Lehet neki ellenállni?
Kedvencünket szintén nyaraláson tanulta, ahol egyfolytában izgalmas, szokatlan dolgok vették körül. Csak úgy röpködtek a 'nézdViki'-k. Nézd Viki ott a sirály, látod? Nézd, Viki ott egy kiskutya, látod? Nézd, medence, nézd, homok, nézd hullámok, nézd, nézd, nééééézd!!! Nem kellett neki sok idő, míg ő is elkezdett minden izgalmasra mutogatni és közben mondogatni, hogy nééééézs, néééézs! A hétvégén a parkban sétáltunk, mikoris az történt, hogy Viki látómezejébe egyszerre került bele egy csapat galamb, két macska meg két kutya. Azt se tudta, hova mutogasson, ennyi izgalom közepette. A végén mint a rocksztárok koncert közben a közönségre, úgy mutogatott körbe-körbe, és kikerekedett szemmel hajtogatta, hogy néééééézs, jaaaaaaaaaj, nééééééézs, hihihihiiiii, néééézs, vauvau, hihiiihiii, néééézs! Azt hiszem a kutyákat szereti a legjobban, mert ha egy óvatlan pillanatban (mondjuk mikor a nappali szőnyegen papírlapokat tépked) annyit mondok, hogy kutyus, akkor felcsillan a szeme, belemutat a semmibe, hogy néééézs, és lelkesen vauvau-zik. Jajj nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése