Bréking nyúz!

Sajtóirodánkba (kanapé) ma (2011 október 6), helyi (londoni) idő szerint 16 óra 30 perckor érkezett a hír, hogy Victoria igenis tud kacagni. A hír hiteles forrásból, magától Victoriától származik, és a következő körülmények között került napvilágra.
A játszóplédek szélén fetrengő csemete nagy erőkkel dolgozott lehetőleg minél nagyobb nyálbuborékfürt gyártásán, amikor rekordméretű nyálcsöppet sikerült kitermelnie a szőnyegre. Ekkor anyája röhögve felemelte, és tájékoztatta a dedet, hogy ilyeneket csak focisták csuláznak és nem illik a nappaliban amúgysem. Meg seholsem. Ekkor a poronty leköpte anyáját is és kacagott (!!!) egyet. Sikkantósat, rendesen. Minden jelen lévő (számszerint két felnőtt) örült ennek a fejleménynek és vele kacagott. Aztán a csöppséget karjaiban tartó felnőtt (a nőnemű, és fent említett gyermek anyukája, gy.k. én) mindent elkövetett továbi kaccantások kipaszírozására, beleértve csikizést, levegőbedobálgatást, táncoltatást, nyakbapuszilgatást, stb, és a várakozásokkal ellentétben majdnem mindegyik a várt eredményre vezetett, nevezetesen, hogy a bébi még többet kacagott.
Rövidhíreinket olvasták.

U.i: navééégre!!!! :D

Játékbolti (rém?)álmodozások

Tegnap délután játékboltban jártunk. Szupermarket méretű boltot tessék elképzelni, nagyjából kor szerint vannak a játékok elrendezve, értelemszerűen a bébirészlegen nézelődtünk. Nem akartunk semmit venni, csak Gábor elvitt megnézni, mert nem olyan régen fedezte fel a helyet. Az a hivatalos álláspontom játékokkal kapcsolatban, hogy nem kell túl sok, mert a fölösleg úgyis csak porosodik, meg Viki még különben is csak összenyálazza őket, a plüss játékok már most olyanok, mintha nem gyerek, hanem legalábbis egy masztiff játszana velük. Ha már játék, akkor meg legyen minimum készségfejlesztő, ami a mostani szinten azt jelenti, hogy csörög-csipog (segít megtanulni, hogy ha csinálsz valamit, annak következménye van), lehet rágicsálni (kisbabáknak a szája a legérzékenyebb, remek vele felfedezni különféle tapintású anyagokat, na meg a növekvő fogacskák miatt fájó ínynek is jól esik) és jó színes (a vizuális ingerek is nagyon fontosak).
Biztos nem gondolkoztam tisztán abban a pillanatban, mert az első, ami eszembe jutott, mikor beléptünk, az az volt, hogy itt biztosan lehet kapni sárga kis GUMIKACSÁT, azokat egyszerűen imádom, feltétlenül kell vennünk gumikacsát, évek óta vágyom rá (ez most ciki????). Itt még csak izgatott voltam, nem tűnt fel semmi fura. Aztán tovább nézelődtünk. Egyszer csak megláttam egy rózsaszín lovacskát, ami állva marad, és elég nehéz, hogy kis totyogó gyerekek rá tudjanak ülni. Majd kiugrottam a bőrömből és amolyan 'léccci-lééééccciiii' hangon, ártatlanul pislogva megkérdeztem a Gábort, hogy UGYE a Vikinek, ha nagyobb lesz, veszünk hintalovat. Ő meg amolyan 'nelegyélgyerekes' hangon azt válaszolta, hogy nem, mert kismotort fogunk neki venni. Kicsit csalódottnak éreztem magam, de nem szóltam semmit, elvégre, hintaló vagy kismotor, még van legalább egy évem, ha nem több, a meggyőzésre. Na meg miért is ne lehetne hintaló meg kismotor is? Így ment ez míg ki nem jöttünk. Nem vettünk semmit két csomag pelenkán meg egy 3 darabos gumikacsaszetten kívül, de vagy két tucat féle játékot megjegyeztünk, hogy ez majd milyen jó, lesz, amikor a Viki ekkora meg akkora lesz már.
Aztán ma reggel fogmosás közben hirtelen rámtört az érzés, hogy itt valami nem stimmel. Először is, nem nagyon tudom letagadni a tényt, hogy a gumikacsák nekem kellettek és nem a Vikinek. Lehet, hogy fogja őket csapkodni egy kicsit a fürdővízben, de ez nem változtat a tényeken. Így is elég nagy az esélye (olyan 100%), hogy ha valaha még az életben lesz időm beülni a kádba egy forró habos fürdőre, a gumikacsák ott fognak lebegni a habokban nagyjából térdmagasságban.
Aztán ott a hintaló/kismotor kérdése. Egészen nyilvánvaló, hogy a hintalóra én vágyom, kis koromban teljesen odavoltam a lovakért, a kismotorra meg a Gábor. Aztán mi az, hogy miért ne lehetne mind a kettő? Hát nem arról volt szó, hogy hivatalos álláspontom szerint nem kell túl sok játék?? Biztosak lehettek benne, hogy meg tudom magyarázni, hogy bentre kell a hintaló, kintre meg a kismotor, mindkettő fejleszti az egyensúlyérzéket, és nagyon jó móka, és nem baj, hogy így is alig férünk el a lakásban, majd csak tesszük őket valahova (igen, igen, tudom mit mondtam a porosodásrol néhány sorral feljebb).
Aztán ott a többi játék, amit nézegettünk, hogy jajj, de cuki, milyen vicces, de tök jó, hogy ilyen sokfelé lehet tekergetni, stb. Próbálok elhessegetni egy képet az agyamból, de nagyon kitartóan próbál beférkőzni a fejembe. Tudniillik egy száz évvel ezelőtti kisgyerek van rajta, aki boldogan játszik két fakockával odabent, kintre meg van egy labdája. Hmm, hmmm.....
Tudom hogy nagyon nagy klisé, hogy mennyire elanyagiasodott a világ, meg miket ránk nem sóznak a játékgyártók, amire semmi szüksége a gyereknek igaziból. De nagyon más dolog 'tudni', mármint, hogy tisztában vagy vele, és szorgalmasan bólogatsz, ha valaki megemlíti, mint magadtól úgy tényleg ráébredni, és átérezni miről is van szó.
Még jó, hogy ilyen jól ráébredtem meg átérzem a helyzetet. Most akkor dobjuk ki a sok csörgő/csipogó/rágható/sokszínű cuccoskát és vegyünk helyettük két fakockát???  És mi lesz a hintaló-kismotor párossal??? Ehhh, azt hiszem inkább beismerem, hogy én is áldozatul estem a játékgyártóknak, és igyekszem nagyjából észben tartani a hivatalos álláspontomat. Különösen játékboltban a sok cukiság között.

Hőemelkedés

Tegnap megint szurit kapott a kis Csücsök, ezúttal hármat, és nagyon nagy volt a sírás. Részéről legalábbis, én már megedződtem (?) és csak kicsit sírtam. Szerencsére legközelebb majd csak egy éves korában kap, szóval mikor kijöttünk a rendelőből, eléggé fellélegeztem, hogy akkor most egy jó időre le van tudva a dolog. Hát úgy néz ki hamar örültem, egész délután tiszta nyűgös volt, nagyon nehezen aludt el, és az éjjeli etetésnél rendesen megijedtem, olyan forró volt a kis teste. Mondták, hogy a szuritól belázasodhat, de mivel az előző kettőnél nem volt ilyesmi, nem nagyon számítottam rá. Hozzá kell tenni, hogy szokatlanul nagy a meleg, és 3-4 fokkal melegebb volt a szobájában mint szokott, ráadásul hosszú ujjúban aludt, szóval valószínűleg túl is volt melegedve egy kicsit.
Na gyorsan átöltöztettem lengébb ruciba, egyúttal pelenkacsere, lázmérés. 37.6. Hát forróbbnak tűnt, meg nem tudtam, hogy most felfele megy-e még a hőmérséklet vagy már ennyi marad. Szóval adtam neki lázcsillapító cuccot. Na ez ilyen rózsaszínű, ragacsos oldat kiskanál-adagolóval. Nem tudom, ki mennyire járatos a dologban, de a kisbabáknak egy ideig van egy reflexük, hogy ha valami a szájukba kerül, kinyújtják a nyelvüket (a szopizáshoz kell ez nekik), ami azt eredményezi, hogy minden nem cici jellegű dolog, jelen esetben az orvosság minden ragadós, élénk rózsaszínű cseppje a nyakukban köt ki. Szóval a két hónapos kortól adható láz- és fájdalomcsillapító oldat gyártóinak üzenem, hogy nem volt jó ötlet az adagolókanál. Nagy nehezen azért sikerült belelapátolni, meg nagyjából letörölgettem, ő meg közben vigyorgott. Gondoltam oké, ha jókedvű, nagy baja nem lehet, mentünk vissza aludni. Mármint mentünk volna, mert ennyi mozgolódás meg tevékenykedés után inkább játsszunk már meg gügyörésszünk és sikongassunk, gondolta a négyhónapos. Szóval kicsit nehézkes volt a hajnal, meg aztán a mai nap többi része, nyűgösködés, sírás meg sok sok stresszelés az én részemről, meg aggodalmaskodás, és önnyugtatgatás, hogy 'csak a szuritól van, nincsen semmi baja. semmi. baja. na. semmi. mééééértbőőőőgakkor??? nyugi. NYUGI. semmi baja'.
Azért mosolyog is meg játszik, csak a szokásosnál picit nyűgösebb én meg idegbetegebb vagyok, esti vendégség lemondva, tudjátok ki fog ilyenkor jókedvűen cseverészni meg órákat főzőcskézni.
Na az előbb megmértem, már csak 37.1, alakul. Nyugi. SEMMIBAJANINCSEN.

Köpködők

Most nem tudom, hogy rajtam kívül kinek jut még eszébe a Brian élete című film vonatkozó része, valószínűleg nem sok mindenkinek. Mindegy is, mert annyira nem releváns, csak mondjuk az pont egy vicces rész (az egész film az hehe), mikor ott ülnek a lépcsőkön és mutogatnak a többi szánalmas kis mozgalomra, hogy: köpködők!
Na mindegy, kicsit elkalandoztam, szóval hogy az elejéről kezdjem, Vikinek kb 3 hónapos korában irgalmatlanul elkezdett folyni a nyála. Normális babajelenség, a fogzáshoz kötik, de most nem erről akarok mesélni, hanem a hömpölygő nyálfolyamokról.
A nyál indulásánál még egy kicsit hamarabb kezdte a kezét csócsálni, ami azért tök király, mert ő nem törölgeti meg a ruhájában a kis kacsóit mielőtt megfogná a ruhánkat ha fölvesszük, és lazán kigurulgat mostmár a babajátszótérként leterített plédekről a szőnyegre, ahol nagy lelkesedéssel gyűjtögeti a szöszöket a ragacsos kis mancsaiban. Aztán persze a szöszök a szájában végzik, aminek annyira nem örülök, azt hiszem érthető okokból. Kénytelen vagyok pirulva bevallani, hogy porszívózni én régen csak akkor szoktam, ha már konkrétan egymást érték a szöszök és egyéb koszok a szőnyegen, szal kb havonta (jaaaaj, nagyon ciki, ég a pofám), de most már kénytelen vagyok akár hetente kétszer is, pedig még nem is mászik a kis galád. Gondolom akkor majd napi kétszer kell, alig várom. Tényleg alig várom, mert cuki lesz, ha mászik.
Aztán idetartozik még, hogy a nyáltól függetlenül Viki mindenféle dumálós hangokat kezdett kifejleszteni, röpködtek a gü-k meg hasonlók. Egészen kb egy héttel ezelőttig, mikor valahogy rájött, hogy ha a beszívott alsó ajkát hirtelen kiengedi, akkor cuppanós hangot ad. Attól kezdve puszikat küldözgetett Apának, Anyának (az én vagyok, még most is hihetetlen), meg az összes játékmacinak és takarómintának, a pöttyöket is beleértve. Jaaaj, nagyon édes.
Viszont a cuppogós puszikon kívül azt is feltalálta, hogy a nyállal is lehet vicces hangokat kiadni, tudniillik, hogy összegyűjti a szájában, aztán kinyújtja a nyelve hegyét, és határozottan fúj egyet. Magyarul bő nyállal köp. Nagyon nőies... Van ennek nyálbuborékfürtös verziója, meg olyan, amitől mindenfelé fröcsköl a nyál és ez utóbbinak a hangja is jobb: bbbbbbvvvvvzzzzzzzzzzzzzzzzzsssssssss.
Na most azért mindez egy négyhónapostól nem annyira undi, ellenben rémesen vicces. De a legjobb akkor is az volt, mikor Viki nagy áhítattal a szemében ránézett ma az apjára és köpött egy jó embereset csodálata jeléül. Röhögtem. Aztán az apja is kinyújtotta a nyelvét is vissza bbbbzzzzzz-zött. Viki meg válaszolt! És így 'beszélgettek' egy darabig. A köpködők :)

Nevess!

Na jó, beismerem, hogy marha türelmetlen vagyok. Van ugyanis egy hang, amitől világ életemben mindig mosolyognom kellett (rossz napjaimon legalábbis, a többin hangosan röhögtem tőle), ez pedig a babakacagás. Még akkor is, amikor úgy néztem a bébikre, mint ijesztő, titokzatos kis teremtményekre, akiktől jobb távol maradni, az a gurgulázós kis nevetés mindig feldobott. Aztán mikor terhes lettem elkezdtek adni a tévében egy reklámot, amit most nézzetek meg, mielőtt tovább olvasnátok. (Ok, csak az első 15 másodperc az érdekes.)

Na hát gondolhatjátok, hogy attól a pillanattól kezdve azt várom türelmetlenül, hogy a kis Viki gombóc is így kacagjon. És szerintetek kacag? Persze hogy nem. Nyitott szájjal vigyorog (meg kell zabálni olyan édes), ha néma filmen néznéd, azt hinnéd hangosan nevet, de hang igaziból nem jön hozzá. Pedig nagyon igyekszem. Ennyi hülye grimaszt már óvodás korom óta nem vágtam, táncolok neki meg idióta hangokat adok, mint valami zakkant udvaribolond, úgy strapálom magam, és ő meg csak néz rám elkerekedett szemekkel: 'minden oké??'. Úgy kábé egy hónapja sikerült kicsikarni belőle egy 2 másodperces hiii-hiiii-heeeee-t, de nem olyan jó kis kacagósan. (Azést én ezt is nevetésnek könyveltem el, biztos ami biztos).
Szerdán elvittem méreckedni (6.3 kg, köszönöm kérdésed), aholis szóba elegyedtem egy szintén várakozó anyukával. Boldogan újságolta, hogy Vikinél 2 héttel fiatalabb Zachary-ja (szép név...) nagyon szeret úszni menni, mindig végig kacagja. Micsinál, b@zmeg??? - gondoltam kedvesen. Nehogymár az övé kacag az enyém meg nem.
Aztán kb két napja épp a hasamon léptetgettem a porontyot (mindennapos reggeli tevékenység, szereti, mosolyog tőle), amikor váratlanul.... egyszercsak... de nem. A bébikacagás első hangját sikerült neki produkálnia, aztán elhallgatott. Én persze rohantam vele a Daddyhez a nappaliba: 'Nevetett!!!'. Gábor mondta, hogy 'aha, jó' (épp valami életbevágóan fontos internetes dologgal volt elfoglalva mint általában). Hát leültem a gyerkőccel a fotelba és megint előadtam a hason mászkáltatást. És megint adott egy kis hangot a mosolygáshoz! Na erre már az apája is felkapta a fejét és büszkén mosolygott, de ennél több még azóta se lett. Pedig puszizgatom a kis puha pociját meg a talpacskáit, feldobálgatom a levegőbe (imádja), járkáltatom a hasamon, csörgetem neki a csörgőt, énekelek (Gábor szerint nem kéne hamis éneklésre szoktatni a gyereket), grimaszolok, viccet mesélek neki, de csak nem alakul az a kacagás. Ahogy a Laura barátnőm mondta, biztos Vikinek kifinomultabb ennél a humorérzéke...

Gurul

Budapesti látogatásunk alatt Viki a babakocsihoz tartozó mózeskosárban aludt. Ezt azért fontos  megjegyezni, mert már eléggé kinőtte és nem sok helye maradt benne mozgolódni. Viszont pelenkacseréknél, és valahányszor csak a hátára került, kezdett oldalra fordulgatni, nagyon igyekezett, két kis lábával tolta magát. Főleg balra. Mondták is a nagyanyjai felváltva minden alkalommal: ez a gyerek két perc múlva megfordul. Persze én, a Google megszállotja, azonnal utánaolvastam, hogy mikor időszerű a kisbabáknak a hasukra fordulniuk, és azt találtam, hogy 4-6 hónapos korukban. Eléggé tág intervallum, de Viki még ippeghogy 3 hónapos ha volt, ezért aztán gondoltam is magamban, lesz az több is mint két perc... Főleg hogy még nem is maradt az oldalán, nem sikerült neki megtalálni az egyensúlyát. Aztán mikor hazaértünk és ő visszakapta a kiságyát, azonnal elkezdődtek a tornamutatványok. Lendítgette magát oldalra, visszahuppant a hátára, gördülgetett jobbról balra, de nem nagyon sikerült neki az oldalán sem megmaradni, nemhogy a hasára kerülni. Egyik nap anyukámmal beszélgettem telefonon és kérdezte, az oldalán marad-e már Viki. Mondtam, hogy nem. Mikor letettem a telefont, mentem megnézni, mit csinál a kis galád, hát látom, hogy az oldalán alszik! Nagyon gratuláltam neki (persze csak csendesen, hiszen aludt) és azonnal büszkén el is újságoltan Mamimnak, hogy mégiscsak úgy marad. Pár nap múlva sikítós ordításra rohantam a gyerekszobába, hát azt látom, hogy a hasán fekszik és láthatóan nem értette hogy került oda. Augusztus 29-e volt, mindössze 8 napba tellett neki miután lett helye gyakorolni a kiságyban. Persze azonnal körbe is fotóztuk, repdestünk a boldogságtól :) Aztán jött az éjszaka. Viki bébi nagy lelkesedéssel fordulgatott a hasára. Mi meg nem nagyon aludtunk mert két óránként bömbölt, mikor elfáradt a nyaka vagy megijedt az új helyzettől, nem bírt kényelmesen elhelyezkedni. Belekerült neki pár napba, mire rájött, hogy hason lenni nem is olyan rossz dolog, és azóta mindig úgy akar aludni. Mostanában már a lábait is a hasa alá húzza, úgy alszik, a popója egy emelettel feljebb.
Első hasrafordulástól számított kb egy hét múlva megtörtént az első hátrafordulás is, és mostanra már egész ügyesen és gördülékenyen gurulgat hátról hasra, hasról hátra. Az egyetlen picike bökkenő még az, hogy csak egy irányba megy neki. Vagyis ha leteszem a hátára, akkor a bal keze felé fordul a hasára és aztán a jobb keze felé a hátára, szóval halad :) Erre a kiságyban viszont nem nagyon van hely, így leginkább a nappaliban leterített plédeken gyakorol. Meg lehet nézni itt:



https://docs.google.com/leaf?id=0B3dEY8ghMg4oMjM1ZjVhNGQtMDM3Yy00NTQ2LTljMmQtZWZjYWU5MDlkYzM3&hl=en_US

Jó szórakozást :)

Eperke, az utazó 2.

Mikor eljött az idő a visszaútra, újra telepakoltuk a kocsit és nekiindultunk hajnali 4 körül, Amszterdam felé, hogy meglátogassuk az én Szilvike barátnőmet és az ő Laciját. Viki eddigre betöltötte a három hónapot és egyre többet volt ébren nappal, de az úton most is jókat szunyált. Amíg mozgásban voltunk. Viszont most nem éjjel, hanem nappal utaztunk, és Németországban több dugóba is belekeveredtünk, ahol csak lépésben lehetett haladni, és ilyenkor rendre felébredt. Néha sírdogált egy kicsit, gondolom unatkozott, de volt hogy a csillogó, színes kamionokat nézegette. Igen, a kamionokat, mert azok az ő kis üléséből is jól látszottak és minden ami színes, csillog és mozog, az izgalmas, és csudijó.
A dugóktól eltekintve este fél 9 körül érkeztünk meg. Másnap tettünk egy kis sétát a környéken, a londonihoz nagyon hasonló (már-már otthonosnak tűnő) nagyon vacak, borult, szeles időben. Aztán szombatra egész kisütött a nap, és az egészet Amszerdam belvárosában sétálva töltöttük. Én el voltam bűvölve mindentől, szépek a házak, tiszták az utcák, olyan hangulatos az egész, a sok víz, virágok meg minden. De Eperke is kitett magáért, élvezte a levegőt, aludt, nézelődött, és csak elvétve vinnyogott. Jó volt megpihenni a 3 heti nyüzsgés után egy picit, mielőtt vasárnap aztán hazajöttünk.
A komp két órát késett, mert valakit elkaptak a bevándorlásiak. Persze szemfülesek voltunk, és amint beparkoltunk az autóval, azonnal kiugrottunk és rohantunk helyet foglalni. Sikerült is találni egy eldugott kis sarkot, a gyerekszórakoztató tereptől, lufiktól és zsivalytól jó messze, enyhe félhomályban. És lőőőőőn csend :) Mármint nem volt sírás, Viki végigaludta a komputat, mi meg nyugiban unatkozhattunk.
Aztán a komptól már egy szempillantás alatt hazaértünk, és megnyugodva tapasztaltuk, hogy a lakást nem árasztották el sem a csótányok, sem a víz, nem égették le az időközben meglehetősen közel randalírozó unatkozó tinédzserek, és nem is rabolták ki. Egy szóval minden úgy volt, ahogy hagytuk, visszacsöppent minden a hétköznapok csendes megszokottságába. Azazhogy.... de erről majd legközelebb :)