Eperke, a szenzáció

Ott hagytam abba, hogy megérkeztünk. Másnap elkezdődött az őrület :) Mindenki Eperkét akarta látni, a három hét amit ott töltöttünk rohangálással és vendégfogadással telt el. Persze én már indulásunk előtt három héttel azon izgultam, hogy fogja bírni Viki a nyüzsgést, elvégre kettőnkön kívül eddig nem sok embert látott, és azt is csak elvétve. Na meg nyilván majd fel akarják venni, megpuszilgatni, dumálnak neki, stb. És hát mint azt már említettem egy két hónapos csöppség fejlődő idegrendszere nem sok ingert bír el egyszerre, hamar besokall és akkor aztán jön a bőgés. Nem is akármilyen. Mint kiderült, aggódásom részben nem volt alaptalan, tényleg hamar elfáradt a gyermek, de szerencsére többnyire mindenki megértő volt, és nem bánták, ha elvonultam vele és otthagytam csapot-papot. Igaziból csak akkor volt gond, ha megbeszélt időben kellett menni valahová és ő éppen aludt volna, vagy éppen mikor elálmosodott, az új környezet vagy zajok miatt nem tudott elaludni. Olyankor aztán volt nemulass. De alapvetően azért jól bírta, és persze mindenki odáig volt tőle meg vissza. Hogy 'milyen piciiii!!!!', milyen naaaagy!!!' (mert ő még pici, de korához képest azért elég nagy), 'decukiiiii, jaaaajjj', 'milyen értelmesen nézelődik!', 'hogy rugdos', 'nem mondom, van hangja!', és a többi és a többbi :) És szerencsére másik aggodalmam, miszerint majd mindenki nálam jobban akarja tudni, teljesen alaptalan volt, kivéve egy személyt, aki rámzúdította gyerekneveléssel kapcsolatos minden 'bölcsességét'. Hogy ki volt az, maradjon az én titkom, de azért annyit hozzátennék, hogy nem lopta be magát ezzel a szívembe. (Légyszi, aki tudja ki volt, ne kommentelje be azért, megbántani senkit nem akarok, remélem értitek :))

Na szóval jól éreztük magunkat, még egy balatoni nap is összejött, amit külön élveztünk. Amire nem számítottam egyáltalán, az az volt, hogy mennyire gyorsan telt az idő. Indulásunk előtt sokaknak megígértem, hogy találkozunk, és nagyon vártam már, mert majdnem egy éve nem voltunk otthon, és volt akit még annál is régebben láttam. Az első hétre sikerült is besűríteni egy-két nem családi jellegű találkozást azokkal akik befenyítettek, hogy nekik máskor nem jó, mert elutaznak, de onnantól kezdve családon kívül nem nagyon jutott idő semmire. Persze én vagyok a hülye, nem tudom miért gondoltam, hogy a rokonok nem akarják majd kihasználni az alkalmat és megelégszenek egy egyszeri találkozással, meg azt sem tudom, miért nem számoltam azzal, hogy Vikinek kétszer annyi családja van, mint nekem, szóval minimum kétszer annyi idő, míg mindenki megcsodálhatja. Nyilvánvalóan tudtam persze, hogy a Gábor családja is az ő családja, és ugyanúgy várják mint az enyém, csak nem adtam össze ezt a faktort az idő hosszúságával (értsd rövidségével). Na szóval akit le kellett mondanom, attól ezúton is elnézést kérek, és ígérem bepótoljuk, mert mindannyian nagyon hiányoztok! És köszönjük mindenkinek, hogy olyan édi volt, és jött, és meghívott magához meg minden, és a babacuccokat is nagyon, most még hónapokig nem kell neki vennünk semmit, úgy el van látva :)
Egyszóval hálás vagyok mindenkinek amiért olyan jól éreztem ott magam veletek, és örülök, hogy Eperke titeket is így meghódított :)