Boldog félszülinapot!

Viki ma lett fél éves, ami nagy fordulópont a kisbabáknak, el lehet kezdeni szilárd kajákat adni nekik, már rengeteg dolgot tudnak csinálni, kommunikálnak a maguk módján stb, de most nem erről akarok írni, hanem hogy 'tejóóóéégmilyengyorsantelikazidőőő'!!!
Na de most tényleg. Mintha tegnap lett volna, hogy még futó gondolat sem volt, most meg itt kúszogat szerte a lakásban meg visít hajnali 5-kor és kacag is, ha megpusziljuk a pucér kis hasát. Az egészben az a legdurvább, hogy mennyire természetesnek tűnik, hogy ő van, mintha soha nem is lett volna ez másképp, mint ahogy az természetes, hogy két fülem van, ha értitek mire gondolok.
Ha visszagondolok az elmúlt 6 hónapra, olyan rövidnek tűnik, pedig közben (főleg az elején) még csak túlélésre játszottam, és minden nap egy örökkévalóságnak tűnt a sok bőgéssel. Most meg már el lehet nézegetni szinte egész nap, hogy miket csinál, lehet vele játszani, 'beszélgetni', élvezni a társaságát :)
Persze alig bírom megállni, hogy ne gondolkozzam, milyen jó dolgokat fogunk együtt csinálni majd ha nagyobb lesz. Mindenki azt mondja, élvezd a pillanatot, amíg ilyen pici, olyan gyorsan elmúlik, ne arra gondolj, hogy legyen már nagyobb, hogy ezt vagy azt lehessen vele játszani, úgyis túl gyorsan fel fog nőni. És persze igazuk van, de akkor is tök jó lesz majd kifestőzni nyáron a kertben (itt szinte mindig vacak idő van és kertünk sincs, de addigra majd hátha), meg gumicsizmában pocsolyában ugrálni ősszel (őszből és pocsolyából nincs hiány), meg copfba kötni kétoldalt a szösz pici haját (ami még ki sem nőtt)... És majd megyünk tengerparta, ahol én napozva figyelem ahogy az apjával ugrálgat a hullámokban, meg majd együtt hullámvasutaznak, ami azért is nagyon jó lesz, mert én nem szeretek hullámokba ugrálgatni meg hullámvasutazni se nagyon.
Na szóval, hogy összefoglaljam, hamar eltelt ez a fél év, és attól tartok a következő fél év meg az azutáni is csak egy szempillantásnak fog tűnni, de igyekszem kiélvezni minden pillanatot, mert ő az egyik legjobb dolog, ami valaha is történt velem. És köszönöm a Zuramnak, hogy segített eljutnom odáig kicsit több mint egy évvel ezelőtt, hogy nem menekültem sikítva a gondolattól, hogy gyerekem legyen, és nagyon boldog vagyok, hogy ő az, akivel megoszthatom az életem és ezt a gyönyörű kis Tüneményt.
Itt van két kép, ilyen volt és ilyen lett, avagy mennyi minden változik fél év alatt :)